ÍRÓK

Akiknek könyvét vagy könyveit a Könyvmolyok már értékelték.

szerda, október 01, 2008

Margaret Mitchell

Bejegyezte: Borostyán |

Margaret Munnerlyn Mitchell Marsh (November 8, 1900 – August 16, 1949) Atlantában született, Georgiaban. Anyja Mary Isabelle Stephens szüfrazsett, apja Eugene Mitchell, ügyvéd volt. Volt egy idősebb bátyja Stephens. Margarethet gyakran becézték Peggy-nek. Gyermekkorát az amerikai polgárháború veteránjainak és anyja rokonainak ölében töltötte, akik maguk is átélték a háborút borzalmait.


Miután levizsgázott a Washington Leánynevelő Intézetben a Smith Főiskolára jelentkezett, amelyet azonban még a záróvizsgák előtt otthagyott 1918-ban. Hazatért Atlantába, hogy édesanyja halálát követően átvegye a háztartás vezetését. Anyja az 1918-as nagy spanyol nátha járványnak esett áldozatul. (Ezt a fájó emléket használta fel az Elfújta a szelek című könyvében, mikor Scarlett hazatérése után édesanyját holtan találja.)


Hamarosan - keményen ellenszegülve társadalmi osztályának elvárásaival – az Atlanta Journal nevű újságnál vállalt el újságírói állást. Ő volt az első nő, aki egy egész hasábot írhatott, ráadásul a Dél legnagyobb hírlapjánál. Első munkája egy déli előkelőséggel készített interjú volt.


1922-ben Red Upshaw-hoz ment feleségül, de nyomban el is váltak miután kiderült a férfiről, hogy alkoholcsempész. Később, 1925 július 4-én Upshaw jóbarátjához ment feleségül, John Marsh-hoz. Marsh volt a vőlegény tanúja Margaret első esküvőjén, így legendák kaptak lábra, arról, hogy a két férfi már akkor is versengve udvaroltak neki, de Upshaw volt az, aki előbb kérte meg a nő kezét.

1922 és 1926 Mitchell tucatnyi cikket, interjút, vázlatokat és könyvkritikákat írt. Interjú alanyai közt volt a némafilmek királya Rudolf Valentino, egy magas rangú gyilkos Harry K. Thaw, vagy egy Georgiai elítélt akinek családja olyan szegény volt, hogy a börtönben, hulladékból készített virágait bentről adta el és úgy segítette az otthoniakat.

Polgárháborús tábornokok rövid életrajzát is megírta. Az első ilyen cikke annyira sikeres és népszerű volt, hogy a szerkesztők még többet rendeltek tőle. Kutatók úgy gondolják ezek a tapasztalatok ültették el benne, az Elfújta a szél történetének csíráját.

Az ismert könyv írása, egy bokatöréssel kezdődött. Ágyhoz kötötten feküdt otthon, férje pedig, hogy ne unatkozzon, történelmi polgárháborús könyveket vitt neki a könyvtárból. Miután már az utolsó könyvet is elolvasta, amit a téma kapcsán kölcsönözni lehetett, férje ennyit mondott neki: „Peggy, ha még egy könyvet akarsz, miért nem írod meg a sajátod?”


Így hát Mitchell magához ragadta öreg Remington írógépét és írni kezdett. A főhősnőt eredetileg Pansy O’Hara-nak nevezte el, Tara pedig még Fontenoy Hall-ként jelent meg. A cím is más volt. Két másik lehetőség között gondolkodott: „Cipelni a fáradt terhet” vagy pedig „Holnap is van nap”



Mitchell saját szórakoztatására írt. Férjével együtt titokban tartották a fiók mélyén, nem mutatta meg senkinek. A nagyon vastag iratot a legkülönbözőbb helyeken rejtette el: ágy alatt, törülköző alatt, a ruhásszekrényben. Először az utolsó fejezetet írta meg, majd úgy haladt vissza az elejéig. Férje mindig elolvasta az újabb részeket és véleményezte azokat, hogy az írás ne szakadjon meg. 1929-ben mire bokája meggyógyult a könyv nagyja már készen volt és már nem érezte szükségét, hogy irodalmi kalandját folytassa.


Míg Mitchell többször is azt állította, hogy főszereplőit nem valós személyek alapján mintázta, addig a tudósok néhány különös egybeesésre lettek figyelmesek.


A polgárháború idején blokádtörőként csempészett a Dél számára egy George Alfred Trenholm nevű férfi, aki szintén árdrágító volt, szintén megvádolták, hogy ellopta a Konföderáció kincsét, szintén letartóztatták a háború után és szintén szerelmes volt egy nála jóval fiatalabb nőbe, akit egyik börtön látogatáskor megvigasztalt, akárcsak Rhett Butler.


Az írónő szerény újságíróként élte tovább életét Atlantai otthonában, egészen addig amíg 1935-ben egy Harold Latham nevű férfi el nem ment Atlantába, aki azért járta a déli városokat, hogy ígéretes tehetségű írókat fedezzen fel. Mitchell egy jó barátja kérésére elvállalta, hogy Latham-et elkíséri városi útjain. Latham-et elbűvölte Mitchell, és megkérdezte egyszer, hogy nem írt-e már ő is egy könyvet. Az írónő habozott, nem árulta el az igazat. Latham erre azt mondta: „Nos, ha bármikor megír egy könyvet, kérem nekem mutassa meg elsőként!” Ugyanazon a napon később Mitchell egyik barátnője felnevetett a beszélgetés hallatán: „Képzeld csak el, hogy Peggy olyan bolondsággal foglalkozzon mint a könyvírás!” Mitchell elrágódott ez en a kijelentsen, hazament, előkereste a borítékot amely az összetűzetlen, megsárgult papírú iratot tartalmazta, majd hamar a Georgian Terrace Hotelbe siettet , ahol még éppen időben kapta el Lathamet, aki már egy másik városba indult. Mitchell odaadta neki az iratot: „Tessék, vegye el mielőtt meggondolnám magam.”




Latham egy extra méretű bőröndöt vásárolt, hogy a vastag köteget kényelmesen tudja cipelni magával. Miután Mitchell hazaért, elszörnyedt azon, hogy mire is volt képes, majd gyorsan táviratozott Lathamnek: „Meggondoltam. Kérem küldje vissza.” Addigra a férfi azonban már elég részt elolvasott belőle ahhoz, hogy felismerje sikerkönyvet tart a kezében, ezt pedig meg is írta neki. A MacMillan kiadó vezetője hamarosan egy csekket küldött az írónőnek, hogy ezzel is ösztönözze a regény befejezésére, az első fejezet még nem is volt kész. Lathammal közösen újra átnézték az írást, megvágták, átírták (Ekkor lett Fontenoy Hall-ból Tara, és Pansy O’Hara-ból Scarlett). 1936 márciusában készült el a könyv és június 30-án már ki is adták Elfújta a szél címmel. A kiadó abban reménykedett, hogy az eladás ráta eléri majd legalább az 5 000 példányt, ehelyett azonban napi 50 000-et adtak el. Akkora sikert könyvelhettek el, hogy abban az évben a dolgozók 18% extra prémiumot kaptak. Még a megjelenés hetében megvásárolták a filmes jogokat is.

Az eladási mutatók azóta sem torpantak meg, 1936 óta már több mint 30 millió példányt adtak el világszerte, 40 országban 30 nyelven.

A könyvért az írónő 1937-ben elnyerte a Pulitzer díjat, a Smith Főiskola tiszteletbeli diplomával jutalmazta és őt magát pedig autogrammért ostromolták nap, mint nap. Két év telt el, míg első hivatalos interjúját nem adta New York-i riportereknek, amelyben az egyik újságíró megkérdezte, fog-e még írni másik könyvet, vagy legalábbis tervezi-e. Erre azt válaszolta, hogy a rengeteg telefonhívás, rajongói levél megválaszolása és csengőre ajtónyitás mellett nincs ideje ezzel foglalkozni. Sokfelé meghívták a világban, mindig elfoglalt volt.

1949 augusztusában férjével egy mozielőadásra tartottak, hogy megnézzék a Canterbury meséket. Útban a mozi felé a Peachtree Street és a 13-dik utca kereszteződésében Mitchellt a járdáról lelépve elütötte egy autó. Az írónő többé nem nyerte vissza eszméletét, öt nappal a baleset után halt meg a Grady Kórházban. Az atlantai Oakland Temetőben helyezték örök nyugalomra. A sofőr ittas állapotban volt a baleset idején, 11 hónapra emberölésért letartóztatták. Sokáig tartották azt, hogy egy taxi gázolta el őket, ami annyiban igaz, hogy Hugh Gravitt valóban taxisofőr volt, de nem a szolgálati autóval vezetett akkor.

Évtizedekig kitartott az a makacs állítás miszerint Mitchell csupán egyetlen könyvet írt. A ’90-es években kiderült azonban, hogy ez nem igaz. Még a ’20-as években írt egy rövidebb két jegyzetfüzetbe megírt regényt Elsüllyedt múlt címmel, amelyet csupán egy barátjának mutatott meg. Azóta ezt is kiadták már.