ÍRÓK

Akiknek könyvét vagy könyveit a Könyvmolyok már értékelték.

szerda, november 19, 2008

Carlos Ruiz Zafón

Bejegyezte: Borostyán |

Carlos Ruiz Zafón 1964-ben született Barcelonában, Spanyolországban, de 1993 óta Los Angelesben él. Mind íróként, mind forgatókönyvíróként megállja a helyét.
Szülei háza közel esett a Gaudi által tervezett Sagrada Familiához. Gyermekkorában a Sarriai Jezsuita iskolába járt. Ezek a dolgok nagy hatással voltak gótikus képzelőerejére. Már 10 évesen azzal szórakoztatta osztálytársait, hogy rejtélyes történeteket talált ki és írt meg nekik. Ennek okán többnyire késő éjszakáig fent maradtak olvasni. Mire minden iskolával végzett, a reklámiparban kezdett el dolgozni, de hamar rájött, hogy nem ezt akarja csinálni. 1992-ben felmondott munkahelyén, hogy immáron teljes figyelmét az írásnak szentelje.

Első regénye az El príncipe de la niebla (A köd hercege, 1993) volt, melyért megkapta az Edebé Irodalmi díjat- Ifjúsági irodalom kategóriában. Még további három ifjúsági könyvet írt: El palacio de la medianoche (1994), Las luces de septiembre (1995) és a Marina (1999).

2001-ben jelentette meg első, felnőtteknek szóló regényét La sombra del viento címmel mely a magyar keresztségben A szél árnyéka címet kapta. Az olvasóközönség hamar a szívébe zárta a könyvet, melyet végül több mint negyven nyelvre fordítottak le és hatmillió példánynál is többet adtak el belőle.

A Don Quixote után ez a második legsikeresebb spanyol könyv. Olyan kortárs, spanyol szerzőkkel emlegetik egy lapon, mint Javier Sierra (42 országban), vagy Juan Gómez-Jurado (41 országban adták ki könyveit).

Hatalmas várakozás előzi meg a Szél árnyéka előzményének számító Angyali játszmát, mely szintén Barcelonában játszódik, de 1920 és 1930 között. A könyv Spanyolországban már áprilisban megjelent, itthon november 30-ára várható. Az Egyesült Királyságban megjelenő kiadást Lucia Graves fordítja le, aki nem más mint a híres angol költő Robert Graves lánya.

Zafón az olvasóiról és magáról az írásról ezt nyilatkozta: "Boldog vagyok, hogy eljutottam idáig, és boldog vagyok, hogy útjaink keresztezték egymást. Elhatározásom, hogy addig folytatom az írást, amíg valaki le nem puffant. Remélem, kedvetekre van, amit csinálok, ha mégsem, kérlek, adjatok még egy esélyt. Mindig valami újdonságon, és remélhetőleg valami jobbon dolgozom."

Zafón nem pusztán kiemelkedő író, hanem igen tehetséges zenész is, bár ezt nem sokan tudják róla. "Majdnem annyira szeretem a zenét, mint az irodalmat. Sok évvel ezelőtt, mielőtt főállású író lett volna belőlem, zenészként dolgoztam, és Tv-sorozatok zenéit szereztem. Ez valamiképp elveszett a múltamban, de azért időről időre felállok a számítógép mellől, félreteszem a könyveket, és nekiállok zenét szerezni csupán a magam és barátaim szórakoztatására, de boldog vagyok, hogy ezeket most megoszthatom olvasóimmal is, hogy még jobban átélhessék a regények misztikus világát." Az utóbbi megjegyzése arra utal, hogy a honlapján meghallgatható az a zene is, amelyet ő maga szerzett a Szél árnyéka számára.



Könyvei:

El príncipe de la niebla (1993)
El palacio de la medianoche (1994)
Las luces de septiembre (1995)
Marina (1999)
A szél árnyéka (La sombra del viento, 2001) Kiadó: Palatinus
Angyali játszma (El Juego Del Ángel 2008) Kiadó: Ulpius


Érdekességek:

Kedvenc zeneszerzői:

  • John Williams
  • Sergei Prokofiev
  • Gerald Finzi
  • J.S.Bach
  • Harry Gregson-Williams
  • Jerry Goldsmith
  • George Gershwin
  • James Newton Howard
  • David Diamond
  • Patrick Doyle
  • Danny Elfman


Kedvenc filmjei:


  • Szárnyas fejvadász
  • Cápa
  • A Keresztapa trilógia
  • Schindler listája
  • Nyolcadik utas a halál
  • Aranypolgár
  • Ryan lánya
  • Hetedik
  • Az elveszett frigyláda fosztogatói
  • Kínai negyed
  • E.T.
  • Szigorúan bizalmas
  • Bíborszín

Már elhunyt kedvenc írói:


  • Charles Dickens
  • William Faulkner
  • Charlotte Bronte
  • John DosPassos
  • Emile Zola
  • Honore de Balzac
  • Victor Hugo
  • Alexandre Dumas
  • Graham Greene
  • Raymond Chandler
  • James L. Cain


Dolgok amiket kedvel, az átlagember viszont nem:

  • Nagy fehér cápák,
  • Krokodilok
  • T.Rexek
  • Nápolyi Masztiff
  • Húsevő növények (Egyszer volt egy Gertrud nevű növényem, ami hatalmas pókokat kapott el és fogyasztott el. Tervezem, hogy beszerzek egy újat, amit majd a sznobokkal és mindenféle fanatikussal fogok táplálni.)

Néhány írásos bizonyíték arról, hogy a nők okosabbak a férfiaknál (Ezt is maga Zafón állította :)


  • Ne bántsátok a fekete rigót - Harper Lee
  • Jane Eyre - Charlotte Bronte
  • The Falls - Joyce Carol Oates
  • The haunting of hill house - Shirley Jackson
  • A fekete ruhás nő - Susan Hill
  • Üvöltő szelek - Emily Bronte
  • Burning your Boats, complete short fiction of Angela Carter

Kedveli a városi legendákat, különösen azokat, amelyek Barcelonáról, New Yorkról vagy Párizsról szólnak.
"Több bizarr XIX. századi Manhatteni történetet ismerek már, mint amennyi egészségesnek számítana"
Éjjeli bagolynak tartja magát, éjféltől hajnalig szokott írni.
Gyűjti a sárkányokat, már több mint 400 db van neki.



3 megjegyzés:

Amadea írta...

"Elhatározásom, hogy addig folytatom az írást, amíg valaki le nem puffant."
"Egyszer volt egy Gertrud nevű növényem, ami hatalmas pókokat kapott el és fogyasztott el. Tervezem, hogy beszerzek egy újat, amit majd a sznobokkal és mindenféle fanatikussal fogok táplálni."
Szeretjük Zafónt:)))

Borostyán írta...

Valóban érdekes ember lehet. Biztosan klasz lehet vele dumálni :P

Tara Nima írta...

óóó, én ezt eddig miért nem láttam? tök jó, hogy így összeszeditek a sokmindenfélét a könyvekkel kapcsolatban.