ÍRÓK

Akiknek könyvét vagy könyveit a Könyvmolyok már értékelték.

szerda, november 26, 2008

Neil Gaiman

Bejegyezte: Borostyán |

Neil Gaiman lengyel zsidó bevándorló családban született 1960. november 10-én az angliai Portchesterben. A család eredetileg holland volt, de 1916-ban Angliába emigráltak. Porthmouthban telepdtek le, ahol élelmiszerbolt hálózatot nyitottak. Neil apja David Bernard Gaiman a családi bolthálózatban dolgozott, anyja Sheila Gaiman, gyógyszerész volt. Miután a szülők csatlakoztak a Szcientológia egyházhoz, a család East Grinsteadba, az egyház központjának közelébe költözött. Anglikán és Szcientológia egyházi iskolákba járt. A nyolcvanas évek elején újságíróként dolgozott, interjúkat és könyvismertetéseket publikált. 1984-ben jelent meg a Duran Duran zenekart bemutató életrajzi munkája. Az évtized második felében jelent meg „Don't Panic: The Official Hitchhiker's Guide to the Galaxy Companion” című kötete, mely Douglas Adamsszel és művével foglalkozik. Ugyanebben az időben kezdődött együttműködése Terry Pratchett-tel a Elveszett Próféciák című regényen. A nyolcvanas években több novellát publikált, majd 1987-ben elkezdte monumentális képregény kötetét, a Sandmant. A csak 1996-ban befejezett, tízkötetes képregény kifejezetten felnőtteknek szólt és nagy szerepe volt a műfaj megreformálásában. A Sandman egyik története, amely a Szentivánéji álom című Shakespeare-dráma parafrázisa volt, elnyerte a World Fantasy-díjat.

Igen sokoldalú író: regények, képregények, film forgatókönyvek, novellák, elbeszélő költemények, kisebb részben publicisztikai írások, életrajzok és tanulmányok töltik ki életművét.
Korai újságírói és non-fiction munkásságát leszámítva elsősorban a fantasztikus irodalom témáiban alkot. Leginkább fantasy szerzőként ismert, de Amerikai istenek és az Anansi Boys című regényei egyértelműen a mágikus realizmus témájába sorolandók. Néhány novellája kifejezetten a tudományos fantasztikus témába tartozik, horror történetei pedig a természetfelettiből merítenek. Több ifjúsági könyve is megjelent, szintén fantasztikus témákban.
Munkájára hatással vannak C.S. Lewis, J.R.R. Tolkien, Michael Moorcock, Ursula K. Le Guin, G.K. Chesterton, Douglas Adams, Ray Bradbury, James Branch Cabell, Lord Dunsany, Alan Moore, Samuel R. Delany, Roger Zelazny, Harlan Ellison, H.P. Lovecraft, Thorne Smith, Gene Wolfe és…… maga Shakespeare művei is. Több írásában angolszász/germán népmesei elemeket, klasszikus gyermekmeséket dolgoz fel. Bőségesen merít a világ mítoszainak kincsestárából is.

Forgatókönyvek, adaptációk

Sosehol című regénye eredetileg a BBC számára írt azonos című fantasy sorozat adaptációja. A Tükörálarc című fantasy film 2005-ös premierje után Fekete Tulipán Díjat nyert, mint az év legjobb fantasztikus filmje. Saját regényei közül a Coraline című gyermekkönyv animációs változata forgatókönyvének elkészítésben vett részt, mely ugyanolyan módon készült, mint a Karácsonyi lidércnyomás, azaz stop motion technikával. Bemutatója 2009 februárjára várható. A szereplőknek olyan híres színészek kölcsönözték hangjukat, mint Dakota Fanning (Világok harca), Teri Hatcher (Született feleségek) és Jennifer Saunders (Pusszantlak drágám - sorozat). Személyes barátságuknak köszönhetően az egyetlen író, aki a sorozat kitalálóján kívül forgatókönyvet írhatott J. Michael Straczynski Babylon 5 sorozatához (5 évad, A holtak napja epizód). A Beowulf sagából Roger Avary-val közösen írta az azonos című film forgatókönyvét, mely ugyanazzal a technikával készül, mint a Polar Expressz vagy a Rém rom: élő színészek játsszák el a jeleneteket, mozgásukat és arcmimikájukat motion capture eljárással rögzítik, és e felvételek alapján születik meg az animáció. A főszereplőket olyan híres színészek mintázták, mint Sir Anthony Hopkins és Angelina Jolie.
A Csillagpor 2007-ben került bemutatásra, ennek forgatókönyvét nem ő írta, de maximálisan elégedett volt az eredménnyel. Három olyan híres színész is igent mondott a felkérésnek, mint Michelle Pfeiffer, Robert De Niro és Peter O'Toole. A narrátor pedig nem más volt, mint Sir Ian McKellen (Gandalf a Gyűrűk Urából).

Az író 1992 óta Amerikában él feleségével, két lányával és egy fiával.


Érdekességek
  • A Babylon 5 sorozatban szereplő egyik faj, a gaim-ek feje a Sandman sisakjára emlékeztet, nevük pedig egyértelműen az író nevére utal.
  • Jogi bonyodalmak: több elhúzódó szerzői jogi perben felperes.
  • Visszavonta az Anansi boys Hugo-nevezését, hogy esélyt adjon a fiatalabb generációknak.
    Harry Potter kísérteties hasonlatosságát a The Books of Magic hőséhez nagyvonalúan annyival intézte el, hogy a fiatal varázsló tanoncnak igen sok előképe van az irodalomban.
  • Az író postai úton is szignózza könyveit! Nem kell mást tenni, mint a könyvet az alábbi címre válaszborítékkal és a visszaútra szükséges bélyeg értékével (USD valutában) elküldeni:

DreamHaven Books912 West Lake Street Minneapolis, MN 55408-2857 / körülbelül 6 hetente nézi meg az aláírásra küldött könyveket, tehát ne aggódjon senki, ha sokáig tart!/

  • Ő mondta egy interjúban: "Olyan okokból, amiket magam sem tudok megmagyarázni egészen, mindig is érdekeltek a magyarok, és régóta el akartam jönni Magyarországra." (El is látogatott hozzánk 2007-ben a Pokolfajzat II forgatására, de azt tervezi, hogy újra el fog jönni)
  • A Sandman egyik képkockáján egy parkban álló táblán félregépelt magyar felirat olvasható: "A galambokat etteni tilos". Hibásan került nyomtatásra, két kiadásban is, hiába próbálták meg helyesbíteni. Reméli, hogy harmadszorra már sikerül. És mi ennek a magyar mondatnak a háttere? " A szöveg barátomtól, Steve Brust magyar-amerikai írótól származik. Neki nagyon fontosak a magyar gyökerei, valahányszor elmegyek hozzá, valami rettenetesen paprikásat főz – nem mintha panaszkodnék. Egyik ilyen találkozásunkkor kérdeztem meg tőle, hogy mondják magyarul az, hogy a galambokat nem szabad etetni. Éppen ilyen mondatra volt szükségem, és különlegesnek tartottam a magyar nyelvet. Ha tudtam volna, mivel jár ez... mintha egy átok lenne, hogy soha nem bírunk helyesen leírni egy rövid magyar szöveget. Legközelebb könnyebb nyelvet választok, mondjuk finnt vagy szuahélit."
  • Gaiman, mikor megkérdezték, hogy miért érdeklik ennyire a mítoszok:
    "Bárcsak frappáns sztorival szolgálhatnék erre. Amikor négy éves voltam, megcsípett egy radioaktív mítosz."
  • Guillermo del Toro rendező személyes jó barátja

Díjak

  • 1991 Sandman: "A Midsummer Night's Dream" kötet – World Fantasy-díj, Comics Buyer's
  • Guide Award Favourite Comic Book Story
  • 1991-1993 – Comics Buyer's Guide Award for Favorite Writer
  • 1994 Sandman – Comics Buyer's Guide Award Favourite Comic Book Story
  • 1990-1994 – Squiddy Award for Best Writer
  • 1999 Stardust – Mythopoetic Fantasy Award for Adult Literature.
  • Squiddy Awards for Best Writer of 1990s
  • 2001 Amerikai istenek – Bram Stoker-díj: legjobb regény
  • 2002 Amerikai Istenek, Hugo-díj: legjobb regény, Nebula-díj: legjobb regény
  • 2002 Coraline – Hugo-díj: legjobb kisregény, Bram Stoker-díj: legjobb ifjúsági mű
  • 2003 Coraline – Nebula-díj: legjobb kisregény,
  • 2004 "A Study in Emerald" kisregény – Hugo-díj: legjobb novella,
  • 2005 Marvel 1602 Volume 1 – Quill awards Best Graphic Novel
  • 2006 Anansi Boys – Mythopoetic Fantasy Award for Adult Literature
  • 14-szer nyerte el az Eisner Awards-ot képregény forgatókönyvekért

Művei

Könyvek

Good Omens, (1990) - regény Terry Pratchett-tel közösen
Elveszett próféciák, regény Terry Pratchett-tel közösen (Lost prophecies 1999) Kiadó: Benefícium
Angels and Visitations, novelláskötet (1993)
Sosehol, regény (Neverwhere, 1996) Kiadó: Agave
Tükör és Füst, novelláskötet (Smoke and Mirrors, 1999) Kiadó: Benefícium
Csillagpor, regény (Stardust 1999) Kiadó: Agave
Amerikai istenek, regény (American Gods) Kiadó: Szukits
Coraline, regény (2002)
Anansi Boys, regény (2005)
Törékeny holmik (Fragile Things novelláskötet, 2006) Kiadó: Agave
The Graveyard book (2008)

Főbb képregények

Violent Cases (rajzolta Dave McKean, 1987)
Black Orchid1-3 (rajzolta Dave McKean, 1988)
The Sandman 1-75 (különböző rajzolók, 1989-1996)
Miracleman 17-24 (rajzolta Mark Buckingham, 1990-1993)
Books of Magic 1-4 (rajzolta John Bolton, Scott Hampton, Charles Vess és Paul Johnson, 1990-1991)
Death: The High Cost of Living 1-3 (rajzolta Chris Bachalo), 1994)
The Tragical Comedy or Comical Tragedy of Mr. Punch (rajzolta Dave McKean, 1994)
Alice Cooper: The Last Temptation 1-3 (rajzolta Michael Zulli, 1994)
Death: The Time of Your Life 1-3 (rajzolta Chris Bachalo), 1997)
Marvel 1602 1-8 (rajzolta Andy Kubert, 2003)
Képregényei magyarul:
Négy fal (rajzolta Dave McKean, in Falomlás, 1990, Interprint)

Linkek:

Neil Gaiman honlapja, ahol szinte napi rendszerességgel blogot vezet. Nem kis extraként sok rövidtörténetét is elolvashatjuk, állítása szerint átlagosan napi 1,4 millió oldalletöltés a látogatottsága.

Egy Index készítette interjú az íróval. A fenti írás egy része is innen származik.

Továbbá nagy segítségemre volt, és szinte szó szerint átmásoltam a wikipedia írását, innen.