ÍRÓK

Akiknek könyvét vagy könyveit a Könyvmolyok már értékelték.

kedd, december 02, 2008

Sophie Kinsella - Madeleine Wickham

Bejegyezte: Borostyán |


Sophie Kinsella valódi neve Madeleine Wickham. 1969. december 12-én született Londonban. Bestseller író, a chick-lit irodalom egyik jeles képviselője.
A Putney Középiskolában érettségizett, majd az Oxfordi New College Egyetemen diplomázott le. Egyetem után befektetési tanácsadóként írt újságcikkeket (akárcsak Boltkóros Becky). Regények írásával 1995-ben kezdett el komolyan foglalkozni, de első könyve csak 2000-ben jelent meg az Egy boltkóros naplója címmel, melynek főhőse legalább annyira szeret vásárolni mint ő maga. Igen hangos sikert aratott vele, így nem állt meg Becky első történeténél és sorozatot alkotott belőle.


A Boltkóros naplójából filmet is készített a Disney Stúdió, melyet 2009 februárjában fognak bemutatni az Egyesült Államokban. Becky szerepét Isla Fisherre osztották, (aki annak a Sascha Baron Cohen-nek a felesége, aki a Boratban alakította a Kazahsztáni szőrős fickót), a sármos Luke Brandont Hugh Dancy játssza. Az eddigi legszembetűnőbb különbség, hogy London helyett New Yorkban játszódik a történet. Előzetes itt.

Sophie Hertfordshire-ben él férjével, aki egy magán fiúközépiskola igazgatója. Már 17 éve házasok, három fiúgyermekük született. Freddy 11, Hugo 9, és Oscar 2 éves.

Érdekességek
  • Amikor öt éves volt, fejébe vette, hogy ő valójában skót, ezért nem volt hajlandó mást hordani, csakis kiltet, aztán körbeforogta a házat.
  • Legújabb szenvedélye a Cadbury csokoládé óriás falatkái.
  • Titkos vágya volt, hogy a hírolvasó legyen a tévében.
  • Legújabb örültsége: egy amerikai retro nyilvános telefont szereletetett a konyhájába.
  • "Az írást reggel szeretem elkezdeni, amikor tudom, hogy egy egész nap áll előttem. Teljesen zavartalannak kell lennem, ezért kikapcsolom a telefonokat, felteszek egy jó kis nyugtató zenét, és már ki is zártam a külvilágot. Aztán veszek egy mély levegőt… ráhelyezem a kezeim a billentyűzetre…. és belépek az eBay-re. Nem. Csak vicceltem. (Vagyis félig)"
  • "Sosem tudnék úgy írni egy boltról, hogy magam ki ne próbáltam volna, vagy legalább megnéztem volna. Amikor megírtam az első könyvet - ami Londonban játszódik - olyan üzleteket írtam bele, amelyeket már ismertem. Amikor Becky New Yorkba költözött, magam is nekiálltam manhattani boltokat keresgélni, aztán bele is írtam őket a könyvbe. Vettem néhány dolgot a Barneys-nál, Sephora-nál, Kate's Paperie-nél és a Guggenheim boltban…(szégyellem bevallani, de én is akárcsak Becky, kihagytam a kiállítást) Aztán a harmadik rész kedvéért, visszamentem New Yorkba és esküvői boltokat látogattam. Még a jegygyűrűmet is levettem, hogy mennyasszony benyomását keltsem, amikor Vera Wang üzletében jártam… és felpróbáltam pár esküvői ruhát. Nagyon mókás volt…. Aztán győzött a józan ész és nem vettem magamnak Vera Wang mennyasszonyi ruhát. Bár igazán csábító volt a gondolat!"
  • Nem tartja magát jó sofőrnek. Bármi, amihez térlátás szükséges, reménytelen számára.


Edigi munkássága:

Sophie Kinsella néven
Boltkóros sorozat

Egy boltkóros naplója (The Secret Dreamworld of a Shopaholic (de a Confessions of a Shopaholic címen is futott) (2000) Kiadó: Ulpius
Pánik a Plázában (Shopaholic Abroad (de a Shopaholic Takes Manhattan címen is futott)) (2001) Kiadó: Kelly
Shopaholic Ties the Knot (2001)
Shopaholic and Sister (2004)
Shopaholic and Baby (2007)

Egyéb
Girls Night In (2004) (Rövid történetek gyűjteménye, olyan híres írókkal dolgozott együtt, mint Meg Cabot és Jennifer Weiner)
Tudsz titkot tartani? (Can You Keep a Secret? (2004)) Kiadó: Kelly
Kétbalkezes istennő (The Undomestic Goddess (2005)) Kiadó: Kelly
Emlékszel rám? (Remember Me? (2008)) Kiadó: Kelly
Twenties Girl (2009)

Madeleine Wickham néven
The Tennis Party (1995)
A Desirable Residence (1996)
Swimming Pool Sunday (1997)
The Gatecrasher (1998)
The Wedding Girl (1999)
Cocktails for Three (2000)

Titkok, hazugságok (Sleeping Arrangements (2001)) Kiadó: Lektűr

Linkek

Sophie Kinsella britt honlapja
Sophie Kinsella kiadójánál található honlapja
Lexi Smart teszt:
Becky Bloomwood teszt: