ÍRÓK

Akiknek könyvét vagy könyveit a Könyvmolyok már értékelték.

kedd, szeptember 16, 2008

Jonathan Stroud

Bejegyezte: Borostyán |

1970 október 27-én született Bedfordban, Angliában. Hat éves korában családjával együtt London közelébe, St Albansba költöztek. Hét és kilenc éves kora között sokat betegeskedett, nagyon sok időt töltött kórházban. Hogy figyelmét elterelje a betegségről, rengeteget olvasott. Képzelőerejét jobban megmozgatták azok a regények, melyek a fantázia világában játszódtak, a való élet történetei nem csigázták fel annyira. Ekkor esett szerelembe a Fantasy műfajával. Nyolc évesen írta első könyvét Diamond Theft címmel, melyet saját maga illusztrált és „adott ki” (egy vonalas füzetre gondoljunk :P – a szerk.) Felépítését tekintve olyan volt mint a Kaland, Játék, Kockázat könyvek, az olvasó maga alakíthatta történetét. Tizenegy és tizennégy éves kora között már jobban kidolgozott és illusztrált könyveket készített, Ian Livingstone és Steve Jackson munkásságát iránymutatónak tekintve. Nem csak az írás érdekelte, hanem a rajzolás is, sokáig a két hobbi holtversenyben állt nála.
Kipróbálta magát játékkönyvekben, színjátékokban, versírásban és képregényekben is.



Ahogy idősödött egyre több és több könyvet olvasott, melynek hatására a Yorki Egyetem irodalom szakára felvételizett. Miután lediplomázott, nem tudta végzettségével mihez kezdjen, de szerencséjére a Walker Books könyvkiadónál szerkesztői állást ajánlottak neki, Londonban. Itt sokat tanult a gyermek és ifjúsági könyvekről. Ő egyeztetett az írókkal, az illusztrátorokkal és a nyomdával. Ezen elfoglaltságai mellett jutott (szerencsére) ideje az írásra is, több kirakós könyvet készített a Walker számára de egy novella írásába is belekezdett. Szunnyadó tűz című könyvét 1999-ben jelentették meg, ekkor már tudta mit is akar igazán. 2001-ig azonban várnia kellett még, ekkor adta fel szerkesztői hivatását és fordult teljesen az írás felé.

Ugyanebben az évben házasodott meg, feleségével, Ginával két gyermeket nevelnek: Isabellet és Arthurt. St. Albansban élnek.

2003-ban adták ki eddigi legismertebb és legsikeresebb történetének első részét: A szamarkandi amulettet. 2004-ben több díjat is nyert vele, köztük a 2004-es év legjobb ifjúsági fantasy könyvének járó elismerést is. Évenként követték egymást a folytatások, így 2006-ban Bartimaeus elbúcsúzott tőlünk. (Sajnos, aki ismeri a könyveket tudja, hogy ez valóban nagy veszteség, mert Bart haláli jó fej és írtó nagy dumás :P – a szerk.)

Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc karaktere, azt válaszolta, hogy természetesen Bart. Az ő részeit szerette a legjobban írni.

Az év 2/3-át írással tölti, hetente kb. 25 oldalt ír.

Új könyve Heroes of the Valley címmel 2009 januárjában jelenik meg Nagy Britanniában és Németországban. A többi ország olvasóinak még várni kell rá.

Itthon az
Animus jelenteti meg könyveit. (Arra a kérdésemre, hogy az új könyvét is kiadják-e és ha igen mikor, még nem kaptam választ a kiadótól – a szerk.)

Eddigi munkássága:

Justin Credible’s Word Play World (1994)
The Viking Saga of Harri Bristlebeard
(1997)
The Hare and the Tortoise
(1998)
Walking through the Jungle
(1998)
The Little Red Car
(1999)
Alfie’s Big Adventure
(1999)
Szunnyadó tűz
(1999)
Little Spike and Long Tail (2000)
Golidilocks and the Three Bears
(2000)
Sightseers: Ancient Rome
(2000)
The Leap
(2001)
The Last Siege(2003)
A
szamarkandi amulett (2003)
A
gólem szeme (2004)
Ptolemaiosz
kapuja (2006)
The Lost Treasure of Captain Blood (2006)
Heroes of the Valley (2009) JÖN!


Linkek:

Jonathan Stroud honlapja:
http://www.jonathanstroud.com/
Bartimeus honlapja (mert neki külön sajátja is van):
http://www.bartimaeustrilogy.com/
Heroes of the Valley honlapja:
http://www.heroesofthevalley.co.uk/
Bartimeus fórum:
http://bartiforums.com/index/
MAGYAR Bartimeus rajongói honlap:
http://bartimaeus.gportal.hu/gindex.php?pg=20359239

Egyéb érdekességek:


10 legkedvesebb fantasy könyve:

1. Grettir's Saga by Anon, 1320s (trans. Fox and Palsson 1974)
2. Monkey by Wu Ch'eng-en, 16th century (trans. Arthur Waley 1942)
3. Gulliver utazásai – Jonathan Swift 1726
4. The Wind in the Willows by Kenneth Grahame, 1908
5. War in Heaven by Charles Williams, 1930
6. A Hobbit – J.R.R. Tolkien 1937
7. Titus Groan/Gormenghast by Mervyn Peake, 1946/1950
8. The Dying Earth by Jack Vance, 1950
9. The Ogre Downstairs by Diana Wynne Jones, 1974
10. The Bloody Chamber by Angela Carter, 1979